Cégünket 1962-ben id. Török Pál alapította, aki magánvállalkozóként kovácsolással, díszkovácsolással foglalkozott.
Jelenlegi tevékenységünk ifj. Török Pál vállalkozásának megkezdésével indult 1976-ban, majd kötőelem gyártással bővült és Török Sándor csatlakozásával 1980-tól már családi vállalkozássá fejlődött, és beindult a gépkocsimotor és karosszéria javítás.
Az akkori karosszéria és alkatrész hiány szükségessé tette, hogy saját gyártású karosszéria-elemeket építsenek be a gépkocsikba. A karosszériaelemek gyártása 1985-ben kezdődött. Az alkalmazotti létszám akkor 5 fő volt.
A piaci helyzet helyes felmérésével 1993-ban megkezdődtek a kipufugóelemek gyártásfejlesztései. A termelés bővítéséhez szükségessé vált egy nagyobb telephely. 1996-ban sikeres privatizáció során megvásároltuk a Miskolc melletti felsőzsolcai Mezőgép Kft.-t. A termeléshez szükséges területtel együtt megvásároltuk a korábban itt gyártott ipari méretű búvárszivattyúk gyártási jogát is. Ma már a vállalkozás 45 főt foglalkoztat.
2004 év végén fémbútor üzletág beindításával bővítettük tevékenységi körünket. A piaci igények minőségi kielégítése céljából a csőfeldolgozó teljes vertikumát CNC megmunkálógépekre bíztuk. A befejező hegesztési műveleteket pedig hegesztőrobotokkal oldjuk meg. A vevői elégedettséget folyamatosan jó minőséggel, udvarias kiszolgálással igyekszünk megőrizni és erősíteni.
2010 augusztusában bevezettük az ISO 9001 minőségirányítási rendszert.
Cégünk eltökélt a technológiánk folyamatos fejlesztése iránt. 2010-ben az Európai Unió és a Magyar Köztársaság Kormánya által az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében AJAN DM-CNC 315 fúró-maró gép gépbeszerzésre nyert pályázatot.
Önerőből AJAN CNC Plazmavágót helyeztünk üzembe, mellyel 50mm lemezvastagságig tudunk lemezmegmunkálást végezni.
2010 augusztusában bevezettük az MSZ EN ISO 9001:2009 minőségirányítási rendszert, majd 2011-ben MSZ EN ISO 14001-2005 környezetirányítási rendszert.
2011-ben a beruházások tovább folytatódtak egy sík és cső lézergépet helyeztünk üzembe.
Letölthető dokumentumok:
|
SAJTÓKÖZLEMÉNY: Technológiafejlesztés az INDUSTAR KFT-nél (pdf) MSZ EN ISO 9001-2009 Tanúsítvány (pdf) MSZ EN ISO 14001-2005 Tanúsítvány (pdf) Minőség- és környezetpolitikai nyilatkozat (pdf) |
|





















